Most egy kicsit fordított bejegyzés következik.

A U2 kiváló 1987-es The Joshua Tree albumának méltatlanul alulértékelt zárószáma

,

Az évek folyamán több zenekar is feldolgozta (Sepiltura, Queensryche) de nekem mégis a P.O.D. feldolgozása jön be a legjobban. A P,O,D, egy amerikai "keresztény metál" zenekar (jelentsen is bármit ez) San Diego-ból.

A dalt nagyobb hangerőn érdemes hallgatni a két hangszóró közé feküdve, vagy fülhallgatóval :)

Sajnos azt a videót, amit szerettem volna, a készítője nem engedi megosztani más oldalakon, de annak pedig megadom a linkjét, hogy a Youtube-on megnézhessétek

Be kell valanom suhanc koromban majdnem mindenevő voltam, ami a keményebb zenéket illeti. Az idők folyamán persze már nem hallgattam feltétel nélkül mindent, sőt egy-egy sztárzenekar minden felvételét sem fogadtam el feltétlenül. Úgy gondoltam, hogy kiemelek egy-egy felvételt, amit sokan hajlamosak a mostani előadó szerzeményének betudni, pedig nem is...

Legyen első mondjuk a Guns 'N Roses

A nóta címe: Since I Don't Have You

 

Ennek a dalnak az eredetije viszont az 1950-es évekből származik, az előadó pedig a The Skyliners

 

Na hogy tetszik?

Üdv!

Ebben a nagy blogmániában úgy gondoltam én is elindítok egyet

Nagy magánéleti problémáim nem fogom itt feltárni a nagyközönség elé (annyira nem vagyok exhibicionista), inkább azokkal a dolgokról fogok írni, amelyek érdekelnek, foglalkoztatnak, kedvelem őket és úgy gondolom, hogy esetleg más figyelmét is fel lehet rá hívni.
Viszont nagy valószínűséggel aktuálpolitikai dolgokról sem fogsz majd itt olvasni. Ennek két oka van. Egyrészt ezt a mostani politikának nevezett akármi egyszerűen nem érdekel, másrészt engem még véletlenül se anyázzon senki politika miatt, hiszen manapság a politikai vita inkább erről szól.

Szóval azért egy pár szót azért mégis magamról:
Nyubocs vagyok, e sorok írásakor 46 éves, nős és 2 gyermek apja. Egy városnak nevezett faluban élek születésem óta.

Ennyi legyen is elég, a többi majd csak kiderül bejegyzéseimből.

süti beállítások módosítása